Telefonszámunk: 06 20 264-3994 info@immunologus.hu

Tudtam, létezik, gondolják most sokan magukban! Valóban létező betegség, és nem is túl ritka, habár ez nem az egyszerű kifáradás, ami egy kisebb-nagyobb pihenéssel elmúlik.

A krónikus fáradtság szindróma legalább 6 hónapja fennálló ok nélküli nagy fokú fáradtság, aminek következtében a betegek képtelenek ellátni a legalapvetőbb otthoni, családi és munkahelyi feladataikat, sokszor szorulnak segítségre.  A fizikai kimerültséghez sok más, elsősorban kognitív, a gondolkodást érintő zavar társul.

A betegségnek vannak más elnevezései is. Hívták myalgiás encephalitisnek, utalva a fáradságra és az izomgyengeségre, valamint a kognitív funkciók zavarára. A mai modern elnevezése szisztémás terhelés intolerancia megbetegedés. Ez a kifejezés jól jellemzi a betegség azon tulajdonságát, hogy fizikai vagy lelki terhelést követően jelentkezik fáradtság és rossz közérzet. A kimerülés foka azonban jóval nagyobb, mint ami a terhelésből következne.

A Krónikus Fáradtság Szindróma Nemzetközi Kutatócsoport (International Chronic Fatigue Syndrome Study Group) 1994-ben gyűjtötte össze a betegség legjellemzőbb tüneteit, amelyek alapján gondolni lehet erre a kórképre. A legalább 6 hónapja fennálló krónikus fáradtság mellett jelen kell lennie még legalább négy tünetnek az alábbiak közül:
A rövid távú memória és koncentráció súlyos károsodása
Torokgyulladás
Érzékeny nyirokcsomók
Izomfájdalom
Sokízületi fájdalom, de ízületi duzzanat, kipirulás nincsen
Friss, megváltozott jellegű vagy súlyosságú fejfájás
Nem pihentető az alvás
Fizikai aktivitás után 24 óránál tovább tartó rossz közérzet

A közben eltelt időszakban több ismeret is összegyűlt a betegségről. A vegetatív idegrendszer, az immunrendszer és egyéb belszervek (p. húgyutak,  gyomor- bélrendszer) megváltozott működését is belefoglalják a betegségbe. Az alvás is sokszor károsodott, és új fogalomként megjelent az orthostaticus intolerancia. Ez utóbbit a fentlét, a hétköznapi tevékenységek okozta rossz közérzet és nagy fokú fáradtság jellemez.

A krónikus fáradtság szindróma okát nem tudjuk. Biztosan nem mentális betegség. Valószínűleg különböző kórokok váltják ki. A legújabb elgondolások szerint olyan fertőzés zajlik el a szervezetben, amely az idegrendszer immunológiai eredetű károsodását okozza. A betegek sokszor számolnak be légúti infekció tüneteiről, amit a krónikus fáradtság megjelenése követ. Az egyik ilyen vírus az Ebstein-Barr vírus, amelyik krónikus fertőzést is tud okozni hasonló panaszokkal, köztük nagyon súlyos fáradékonysággal. Habár gyulladásos laboratóriumi eltérés sosem észlelhető, de az immunrendszer felfokozott aktivitása is közrejátszik a betegség kialakulásában. Ezt a korábban elszenvedett fertőzésekre kialakuló emelkedett ellenanyag (antitest) szintek mutatják.  Leggyakoribb az EBV vírus kapszid ellenes IgG antitest emelkedése, de más kórokozók, így a coxsackie B virus, human herpesvirus 6 (HHV-6), vagy C. pneumoniae elleni IgG antitestek mennyisége is megemelkedik.

A betegség kezelése nem megoldott. Elsősorban a fizikai aktivitás fokozatos felépítésére kell helyezni a hangsúlyt, amit masszázzsal, fizikoterápiával lehet kiegészíteni. Fizikai terhelést követően időt kell hagyni a pihenésre és a soron következő aktivitást meg kell tervezni. Alvászavar esetén alvásdiagnosztikával foglalkozó szakorvos felkeresése szükséges. Szorongás, depresszió esetén pszichiáter felkeresése is szükséges, de a betegség gyógyítását ne tőle várjuk!

A betegség lefutása hullámzó, de rendszerint lassan enyhül az idő során. Fizikai vagy mentális stressz, alváshiány, fertőzések gyakran okozzák a panaszok fokozódását. Társulhat fibromyalgiával, pszichiátriai betegségekkel.

Ki foglalkozik ezzel a betegséggel?
Mivel nagyon nehezen megfogható panaszokkal és tünetekkel járó betegségről van szó, a betegek sokszor vesznek el a különböző orvosi szakterületek között. Mivel egyértelmű szervi eltérés nem mutatható ki, gyakran szembesülnek azzal az érintettek, hogy egészségesnek vagy pszichiátriai betegnek tartják őket. Habár mentális problémák felmerülnek ezeknél a betegeknél, maga a kórkép nem ilyen eredetű! Ezért elsősorban olyan orvos felkeresését javasoljuk, akinek az általános orvosi, ezen belűl belgyógyászati szemlélete van. A diagnózis kimondása nagy felelősséggel jár, mivel számos betegséget (fertőzéseket, hormonális problémákat, gyulladásos kórképeket, immunológiai zavarokat) kell elsőként kizárni.

A betegség megállapítása mindig szakorvosi feladat. Panaszok esetén kérjen időpontot rendelésünkre!
Előjegyzés