Telefonszámunk: 06 20 264-3994 info@immunologus.hu

A biotechnológia kifejezést a mindennapokban gyakran halljuk, de, hogy pontosan mit takar nehéz megfogalmazni. A biotechnológiai folyamatok élő szervezetek, szövetek segítségével történő termelést jelentenek. A biotechnológia fogalmának megalkotása egy magyar kutató nevéhez fűződik. Ereky Károly (1878-1952) Budapesten szerzett gépészmérnöki diplomát, de elsősorban állattenyésztéssel foglalkozott. Ennek kapcsán fogalmazta meg, hogy a mezőgazdaságban használt növények, haszonállatok olyan laboratóriumok, olyan” gépek”, amelyek biológiai eszközökkel állítják elő a terméket. Elgondolásait német nyelven a „Biotechnologie” című könyvében írta le 1919-ben. A biotechnológiai folyamatok végtermékei olyan anyagok, amelyek más módon nem vagy csak drágán, esetleg csak nagyon kis mennyiségben állíthatók elő. Az azóta eltelt idő alatt az ismeretek jelentősen fejlődtek, és a biotechnológiának számos ága alakult ki, a védőoltások előállításától kezdve a gyógyszer- és élelmiszer gyártáson át a biológiai víztisztításig számos területet fednek át.
A biotechnológiának köszönhető, hogy a gyógyászatban számos gyógyszert alkalmazunk, amelyek sok, az emberi életet megrövidítő betegség kezelését teszik lehetővé. Ezek elnevezésükben is hordozzák az előállítás módját, mivel biológiai kezelésnek nevezzük őket. A biológiai gyógyszerek vagy ellenanyagok (antitestek) vagy ember által tervezett molekulák (fúziós proteinek), amelyek az élő szervezetben megtalálható fehérjék működését másolják le. Ezek segítségével nagyon pontosan célozva, egy-egy fehérje működését lehet befolyásolni (rendszerint gátolni), ezért ezeket célzott kezelésnek is szokták hívni. Ezeknek a gyógyszereknek köszönhetően, a krónikus immunológiai eredetű gyulladásos kórképek, allergiás megbetegedések és számos daganatos kórkép kezelhetővé vált. Ez persze nem jelent teljes gyógyulást, de a várható élettartam és az életminőség csak kevésbé marad el az egészséges emberétől.

A betegség megállapítása mindig szakorvosi feladat. Panaszok esetén kérjen időpontot rendelésünkre!
Előjegyzés