Telefonszámunk: 06 20 264-3994 info@immunologus.hu

A legutóbb áttekintettük, hogy a rheumatoid arthritis kezelésében milyen gyógyszerek állnak rendelkezésre. A betegség kezelése azonban nem egyenlő azzal, hogy adunk egy-két gyógyszert, hanem fel kell építeni a terápia menetét. A sikeresség sokszor az elején dől el. Az egész folyamat nagyon hasonlít a hadviselési stratégiához. Szun-Ce az időszámítás előtt 500 körül foglalta össze “A háború művészete” című kézikönyvében a hadviselés legfontosabb ismereteit. Ez a nagy hatású mű tovább él még a mai modern közgazdaságban is stratégiai menedzsment néven. A rheumatid arthritis kezelésében is hasonlóan kell gondolkozni. Jól ki kell választani a személyi és tárgyi feltételeket, a kezelés különböző elemeit térben és időben összehangolva nagy előrelátással fel kell építeni.

Hogyan határozzuk el, hogy milyen gyógyszerekkel kezeljük a rheumatoid arthritist?
Ami a legnagyobb gondot jelenti, hogy nincsen egyetlen séma, amely alapján a kezelést végezzük. Minden esetben sok olyan tényezőt kell számba venni, ami az adott betegre jellemző. Ilyen az életkor, a betegség fennállásának időtartama, az ízületi gyulladás kezdeti vagy épp aktuális aktivitása, egyéb betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás, szív, vese, máj vagy tüdő állapota), többi szedett gyógyszer, testsúly. A kezelőorvosnak jól kell ismerni az általa alkalmazott gyógyszereket, azok a tulajdonságait, amelyek alkalmassá vagy alkalmatlanná teszik az adott beteg kezelésére. Sokszor szembesülünk azzal, hogy számos nehezítő körülménnyel állunk szemben, és ez nem csak a betegek életét nehezíti, de az orvosnak is sok töprengést okoz.

Mit tegyünk, ha erős vagy fellángol a gyulladás?
A legutolsó szakmai ajánlások a betegségmódosító kezelésre helyezik a hangsúlyt. Azonban ezeknek a gyógyszereknek a hatása lassan, akár 8-10 hét alatt alakul ki. Azonban a friss arthritis vagy a gyulladás fellángolása erős fájdalommal, mozgáskorlátozottsággal jár, a betegek nehezen tudják élni az életüket. Ezekben az esetekben erőteljes gyulladáscsökkentésre van szükség, amit a legtöbb esetben a szteroid készítmények jelentenek.Ezek amelyek nélkül az ízületi gyulladást nehéz nyugalomba hozni. A szteroidok adagolására (dózis, időtartam, forma) nincsenek egységes szabályok, valószínűleg soha nem is lesznek, mivel a hatásosság mellett a lehetséges mellékhatásokat is figyelembe kell venni. Ezek szinte mindenkinél megjelennek, csak idő és adag kérdése. Minél többet szed a beteg és minél tovább, annál súlyosabbak a mellékhatások: testsúly növekedés, cukorbetegség, magas vérnyomás, a vérzsírok felborulása, fokozott érelmeszesedés, csontritkulás, a bőrön striák megjelenése, a bőr és az erek falának elvékonyodása, véraláfutások kialakulása, a fertőzésekre megnő a fogékonyság. Ezért ezeket a gyógyszereket csak a legrövidebb ideig, és a legkisebb adagban szabad csak alkalmazni. Ugyanakkor a szteroid kezelés a leggyorsabb és leghatásosabb módja a gyulladáscsökkentésnek, néha órák alatt javul a beteg állapota. A kezelés hátulütője, hogy amennyiben felfüggesztjük a gyógyszer adását, akkor a gyulladásos aktivitás lassan visszatér, és betegség tovább megy előre tönkretéve az ízületeket és egyéb szervi károsodást okozva.

A szteroid adásával (sárga vonal) a gyulladásos aktivitás csökken (vörös vonal). Ahogy leépítjük a szteroid adagját, és a beteg felfüggeszti a szedést a gyulladásos aktivitás az ízületekben fokozódik

Mindezek mellett, ha beteg egyedül csak szteroid kezelést kap (monoterápiában részesül), akkor is az ízületek lassan tönkremennek, habár a gyulladás kevésbé látványos panaszokat és tüneteket okoz.Az európai adatok szerint a rheumatoid arthritises betegek mintegy 2/3 része, kap alacsony adagú fenntartó szteroid kezelést. Ennek az oka, hogy a gyógyszert elhagyva a betegségük fellángol vagy szteroid hiánytünetek, elsősorban nagy fokú gyengeség és fáradtság lép fel.

Mire használjuk a betegségmódosító gyógyszereket?
Ahogy már korábban többször írtam, ezek azok a gyógyszerek amelyek a legjobban gátolják az ízületek tönkremenetelét. Emellett van egy nagyon lényeges, úgynevezett szteroid spóroló tulajdonságuk. Az adásukkal a szteroidok teljesen kiválthatók vagy az adag jelentősen csökkenthető. A cél mindig az, hogy a szteroid adagját a lehető legkisebbre csökkentsük.

A szteroid kezeléssel (sárga vonal) egy időben elkezdett betegségmódosító terápia  (fehér négyzetekkel jelölt vonal)  6-12 héttel később már képes a gyulladás gátlására (vörös vonal), így a szteroid adagjának csökkentése nem vezet a gyulladás fellángolásához

A betegségmódosító szerekből többféle áll rendelkezésre, amelyek egyedüliként vagy kombinációs kezelésként is alkalmazhatók. A biológiai terápiás szerek egyszerre mutatnak betegségmódosító és gyulladáscsökkentő hatást.

Mit jelent a célértékre történő kezelés?
A fenti esetek kicsit idealizált képet mutatnak. Azt kell mérlegelni, hogy a kezelés várható előnyei és hátrányai milyen egyensúlyt képeznek. A beteget sosem szabad kitenni olyan veszélynek (szövődmény, fertőzés vagy rokkantság), amely meghaladja a várható előnyt. Ennek mérlegelése mindig orvosi feladat, de a kezelési tervet már a betegekkel együtt kell elkészíteni.
Ideális esetben a teljes remisszió a cél, ami a gyulladásmentes állapotot jelenti: az ízületek nem fájdalmasok, nem duzzadtak, a laboratóriumi vizsgálatok nem mutatnak gyulladást, a röntgen felvételeken nem romlik az ízületek állapota, nincsenek mozgásszerveken kívűli szövődmények. A kezelés főleg azokban az esetekben működik jól, ahol nagyon korán felismerik a betegséget (ez az első panaszok jelentkezésétől számítva legfeljebb 3 hónap), nincsenek súlyos társbetegségek, a testsúly nem magas, a beteg kevés gyógyszert szed.
Amennyiben fennállnak korlátozó tényezők, akkor is meg kell célozni az alacsony betegségaktivitás elérését, hogy a betegek panaszai csökkenjenek, az aktivitás, az életminőség javuljon. Ezekben az esetekben a panaszok (fájdalom és mozgáskorlátozottság) elviselhető szintre való csökkentése, a mozgásszervek romlásának lassítása a reális cél, hogy a betegek életminősége megmaradjon, a várható élettartam ne csökkenjen.
A terápia elindításakor mindig tisztázni kell, hogy milyen célt akarunk elérni, teljes gyulladásmentességet vagy mérsékelt betegség aktivitást.

A fentiekből érezhető, hogy a rheumatoid arthritis kezelése nem egyszerű feladat. A reumatológus részéről nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel, a betegek részéről pedig pontos együttműködést, nagyon sok tanulást és élethosszig tartó türelmet. Ezek a tulajdonságok képezik a jó együttműködés alapját, ami a hatásos kezelés felépítéséhez szükséges.

A betegség megállapítása mindig szakorvosi feladat. Panaszok esetén kérjen időpontot rendelésünkre!
Előjegyzés