A fájdalom csillapítása az egyik legnagyobb kihívás az orvosi tevékenységben. Az orvos-beteg találkozások közül minden hetedik fájdalom miatt történik, amely leggyakrabban mozgásszervi eredetű. Ennek ellenére nagyon magas azoknak a betegeknek a száma, kik nem részesülnek megfelelő fájdalomcsillapításban. A fájdalommal élők mintegy negyede sosem jut orvosi ellátáshoz, sokan több mint egy év után találkoznak orvossal.
A fájdalom sokféleképpen közelíthető meg. Van egy élettani komponense, amely elsősorban a fájdalomérző, vagy egyéb (pl. hő, nyomás) érzékelőkből (receptorokból) érkező jeleknek az idegrendszeri által történő érzékelését jelenti. Azonban a fájdalomérzetet – mit és milyen mértékben érzünk fájdalomnak -, nagyon sok más tényező befolyásolja: genetika, életkor, nem, fizikai környezet, kulturális hatások, fizikai környezet, mentális állapot. Az akut fájdalom rendszerint nociceptív jellegű, ami a szövetek sérüléséből (pl. égés, ütés) fakadó fájdalominger vált ki. Az ilyen típusú fájdalom az idegrendszeri fájdalomérző központot aktiválja. A másik gyakori fájdalom az idegi bántalomból (neuropathia) fakadó fájdalom. Ez utóbbi elsősorban a krónikus, három hónapnál régebb fennálló fájdalom kialakulásában játszik szerepet, sokszor keveredve a nociceptív fájdalommal. A krónikus fájdalom létrejöttében az idegrendszer képlékenysége is szerepet játszik, mivel ebben az esetben már nem is a fájdalomközpont, hanem inkább az érzelmi reakciókért felelős idegrendszeri területek (prefrontális agykéreg) aktivációja a felelős.
A fájdalomcsillapítás a fentiekből kifolyólag nem egyszerű feladat. A leggyakrabban a gyógyszeres kezeléshez folyamodunk, amely lehet lokális vagy szisztémás (tabletta, injekció, kúp). Mindezek mellett nem szabad elfelejtkezni a kiegészítő kezelési lehetőségekről: mozgásterápia, a gyógytorna és a fizikoterápia a mozgásszervi betegségek kezelésének elengedhetetlen része, de műtétek (például idegek felszabadítása = neurolysis) vagy akár alternatív kezelési módok is alkalmazhatók. A gyógyszeres kezelésben az 1986-ban leírt WHO fájdalom létrát alkalmazzuk a mai napig. Ezt a sémát eredetileg a daganatos fájdalmak enyhítésére találták ki, de más jellegű fájdalom csillapítására is alkalmas. Első lépcsőt mindig a tradicionális fájdalomcsillapító (paracetamol, metamizol) valamint a nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek alkalmazása jelenti. Amennyiben ez a kezelés nem elég hatásos vagy a beteg nem tolerálja, akkor erősebb fájdalomcsillapítás vezethető be. Enyhébb vagy erősebb opioid származékok alkalmazhatók, ha más módon a fájdalom nem uralható. Ezek a gyógyszerek egymással kombinálhatók, cserélhetők, a cél mindig a leghatásosabb fájdalomcsillapítás elérése.
A betegség megállapítása mindig szakorvosi feladat. Panaszok esetén kérjen időpontot rendelésünkre!